Kecskesajttal, hagymalekvárral töltött hústekercsek

  • Főétel
  • 4

Elkészítés

A bélszínt vágjuk fel négy, egyenként 8 cm-es szeletre.

Tegyük tűzön lévő serpenyőbe, és amikor már jó forró, a bélszíndarabokat minden oldalról forgassuk meg benne (csak aranyszínűre kell sütni, a hús ne süljön meg). Sózzuk-borsozzuk és tegyük félre.

Csavarjuk ki a tésztalapot és vágjunk le belőle három, egyenként 1 cm. széles csíkot, amit majd díszítésre fogunk felhasználni.

A tésztalapot osszuk fel négy téglalap alakú részre, minden szelet bélszínhez egyet-egyet.

A bélszín közepébe ejtsünk egy bevágást és tegyünk bele egy kecskesajtmedált, valamint egy kanál hagymalekvárt.

Zárjuk le és tegyük a négyzet alakú tésztalap közepére.

Kenjük meg a tésztalap széleit felvert tojással, majd jól zárjuk le, ügyelve arra, hogy szét ne nyíljon. Ezt a többi bélszínszelettel is ismételjük meg.

Egy sütőtálcára tegyük rá a tésztalapból készült csomagocskákat, a lezárt résszel lefelé és a teljes felületét kenjük meg felvert tojással.

A tésztalap félretett darabjait vágjuk le és díszítsük vele a tésztalap felületét, majd ismét kenjük meg felvert tojással.

Tegyük 200ºC-ra előmelegített sütőbe 20 percre, de pár perccel tovább is bent hagyhatjuk, ha jobban kisült húst szeretnénk fogyasztani.

Hagymalekvár kíséretében, forrón tálaljuk.

Recept nyomtatás